Hosszú hétvége lévén, és persze mert már nagyon vágytam egy krémes süteményre, és éppen finom, jó érett eper is van még bőven a kertben, ezt az egyszerű süteményt sütöttem. A készen megvásárolható leveles tésztának köszönhetően csakis a tésztalapok sütésével, és a krém elkészítésével kellett foglalkoznom. A leveles tészta ízlés szerint lehet pl. tönkölyös (cukorbetegeknek) édesítőt pedig ízlés szerint választhatunk. A ropogósra sült tészta, és a habos eperkrém pedig nagyon jól összeillenek.
Hozzávalók:
1 cs leveles tészta (pl. Tante Fanny tönkölyös leveles tészta)
25 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
40 dkg eper
3 db szegfűszeg
1/2 kk őrölt fahéj
2 kk vaníliaaroma
5 ek eritrit
1/2 citrom reszelt héja
1 dl víz
1 ek gluténmentes étkezési keményítő + pici víz
Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel.
Ezután adjuk hozzá a vizet, 2 ek eritritet, 1 kk vaníliaaromát, a szegfűszeget, a citromhéjat, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig. (ízlés szerint édesebbre is csinálhatjuk)
A keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd öntsük a forrásban lévő eperhez, és kevergetve sűrítsük be. Ezután hűtsük ki mielőtt a krémhez kevernénk.
A leveles tésztát csomagoljuk ki, majd vágjuk fel 6 egyforma részre.
Ezután a szélétől kb. egy centiméterrel beljebb, egy kés hegyével vágjuk körbe úgy, hogy a tésztát ne vágjuk át egészen.
Ezután villával böködjük meg a tészta közepét, hogy sütés közben ne nagyon emelkedjen meg. (ha nagyon megemelkedne a tészta, sütés után, az ujjunkkal kissé nyomkodjuk le)
A mascarponéhoz adjuk hozzá a maradék eritritet, a vaníliaaromát, majd keverjük alaposan össze.
Ezután adjunk hozzá pár evőkanállal az eperből, és szintén keverjük alaposan össze. (ízlés szerint adjunk hozzá epret, arra figyelve, nehogy túl lágy legyen a krém)
A Hulalát verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan hogy ne nagyon törjön, keverjük össze az epres mascarponekrémmel.
Tálalás előtt, a leveles tésztát töltsük meg az eperkrémmel, majd ízlés szerint kanalazzunk rá a maradék fűszeres eperből, és úgy kínáljuk. Csakis közvetlenül tálalás előtt kanalazzuk a krémet a tésztára, mert különben eláztatja, és nem lesz jó ropogós.
Nagyon finomat sütöttél, ünnephez méltó! De jó is annak, akinek van saját epre, a boltiak, piaciak szépek, de az ízük nem is hasonlít azokra amik a saját kertben megteremnek.
VálaszTörlésKatikám, nagyon köszönöm. Éppen ma szedtem le az utolsó tál epret, igaz már apróbbak a szemek, de nagyon finom édesek. A boltinak igazad van, semmi íze nincs.....
TörlésNagyon guszta és finom lehet ! Most éppen én is valami krémes édességre vágyom!
VálaszTörlésNagyon köszönöm Éva! Azért szeretem a leveles tésztát, mert gyorsan, finomat lehet vele sütni, ha éppen kívánós vagyok. :)
TörlésNagyon finom lehet. Felénk viszont már alig volt eper a piacon.
VálaszTörlésAnikám, nagyon finom volt, és főleg gyorsan elkészült. A zöldségesnél már én sem láttam.... a kertben is az utolsó szemek szedtem le ma, igaz később kezdett érni.
Törlés